Így kezeld a holtpontodat!

Lendülj túl a nehéz pillanatokon!

Biztos átélted már te is. Egy hosszabb versenyen vagy edzésen egyszer csak azt érzed, hogy nincs tovább. Legszívesebben lefeküdnél a földre magzatpózban sírni. Vagy behajítanád a bringádat az árokba. Vagy bármi mást szívesebben csinálnál, mint azt, amit éppen akkor csinálsz.

A tudományos definíció szerint holtpont alatt egy olyan jelenséget értünk, mely a szervezet átmeneti válságával jár, azzal a szubjektív érzéssel kísérve, hogy nem tudjuk folytatni a sporttevékenységünket; ha azonban a folytatás mellett döntünk, túljutunk a nehézségeken, munkavégző képességünk visszatér (Pavlik, 2011).

Mi okozza a holtpontot? Sosem találnád ki! Az egyik oka a nem megfelelő szénhidrát bevitel. Nem csak az izmaink, hanem az agyunk is cukorral működik. Ha nincs elég szénhidrát a rendszerben, akkor nem csak az izmaid, hanem a fejed is elgyengül, így átveszik a hatalmat a negatív gondolatok és a motiválatlanság. Az első és legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy elegendő szénhidrátot viszel be. Sokszor már önmagában ez megoldja a problémát.

A fizikai elfáradás szinte minden esetben maga után vonja a pszichés kimerülést is, de ugyanez fordítva már nem törvényszerű.

Ekkor jöhetnek azok a technikák, amik átlendítenek a nehézségeken. Mutatok hármat, amivel sikerrel leszerelheted a válladon ülő kisördögöt.

Színezd ki a világodat!

Válassz egy alapszínt magadnak. Nézz körbe és futás/bringázás keress 10 tárgyat, amely ilyen színű. Ha szükséges, ismételd meg egy másik színnel. Ez lehet a melletted futó cipője, egy szurkoló sapkája, vagy az út menti bokor virága, tehát bármi! Miért működik? Mert eltereled a figyelmedet arról, hogy neked most milyen rossz. Az agyad nem tud stresszelni, ha éppen feladadot old meg, tehát adj neki feladatot! Ez a módszer szorongás ellen is hatékony.

8,6,4,2

Szintén feladatot ad az agynak, ha keresel a környezetedben 8 dolgot, amit látsz, 6 dolgot, amit hallasz, 4 dolgot, amit meg tudsz szagolni és 2 dolgot, amit meg tudsz kóstolni. Az előző technikához hasonlóan itt is fókuszáthelyezés történik, tehát nem a szenvedésre fogsz figyelni.

Vizualizáció

Képzeld azt, hogy erős hátszél kerekedik, és szinte tol előre. Képzeld azt, hogy a következő energiazselétől szó szerint szárnyakat kapsz. Ha meleg van és süt a nap, képzeld azt, hogy napelemmel működsz és a nap szépen feltölt. Képzelj el bármit, ami előre visz, és meglátod, hogy tényleg előre fog vinni.

Tudatosítsd magadban, hogy pszichés fáradtságról van szó, ami miatt abban a pillanatban nem tudod eléggé kitolni a tűrőképességedet, és az idegrendszered evolúciós okokból így akar megvédeni. Ha ezt felismered és a fenti technikák egyikét alkalmazva kezeled, akkor sikerrel ki fogsz mászni a gödörből.